Felfedte a kormány, hol lát munkaerő-tartalékokat Magyarországon

2024. február 27. 13:28 | Szabó Dániel

Felfedte a kormány, hol lát munkaerő-tartalékokat Magyarországon

A magyar kormány fő célja az aktivitási ráta növelése, az inaktívak hatékony bevonása a munkaerőpiacra. Az építő- és feldolgozóipar kivételével a munkaerőpiac jelenleg stabil, és demográfiai kihívásokra is felkészültek a már futó GINOP programokon keresztül – ismertette Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár egy keddi, a Nemzetgazdasági Minisztérium által szervezett háttérbeszélgetésen. A politikus kifejtette, hogy az inaktív munkaerő-tartalékok három csoportra oszthatók, és tervezik a foglalkoztatási hivatal fejlesztését a hatékonyabb támogatás érdekében. A közfoglalkoztatás átalakításával és a külföldi munkaerő bevonásával is számolnak a jövőbeli terveikben.

Új támogatási programot jelentett be a kormány

2024. január 16. 08:57 | Portfolio

Új támogatási programot jelentett be a kormány

A 5 milliárd forintos forrásból indul kkv kapacitásfejlesztő program, amelynek célja a foglalkoztatottság növelése – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A minisztérium várakozása szerint a programnak köszönhetően mintegy kétezer új munkahely jöhet létre, elsősorban hátrányos helyzetű területeken.

Kiderült, hány külföldi vendégmunkás dolgozik Magyarországon

2024. január 08. 20:34 | Portfolio

Kiderült, hány külföldi vendégmunkás dolgozik Magyarországon

Sem minőségében, sem mennyiségében nem veszélyeztethetik a magyar munkaerőpiacot a vendégmunkások, és erre oda is fogunk figyelni – mondta a Világgazdaság makrogazdasági podcastsorozata, a Bruttó legújabb adásában Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. A politikus azt is elárulta, hogy jelenleg mintegy 120 ezer vendégmunkást regisztráltak Magyarországon, ez magasabb, mint a KSH által közölt legfrissebb szám.

Czomba Sándor: óriási vállalás a 15 és 10 százalékos béremelés

2023. november 21. 18:49 | MTI

Czomba Sándor: óriási vállalás a 15 és 10 százalékos béremelés

A minimálbér 15 és a garantált bérminimum 10 százalékos emelése ilyen gazdasági körülmények között, az inflációból való kilábalás közepette, egy óriási vállalás - mondta Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.

4,5 milliós támogatást kaphat ezer vállalkozás egy új pályázatban

2023. november 08. 13:36 | Portfolio

4,5 milliós támogatást kaphat ezer vállalkozás egy új pályázatban

6 milliárd forintos támogatási kerettel mintegy ezer egyéni, vagy mikrovállalkozásnak minősülő társas vállalkozás jöhet létre idehaza egy új pályázat segítségével, amely 4,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kínál a kezdeti költségek fedezésére és a versenyképesség növelésére – jelentette be Czomba Sándor.

Hivatalosan is megerősítették: egyre közelebb a nagy megállapodás a minimálbérről

2023. október 12. 09:35 | Portfolio, MTI

Hivatalosan is megerősítették: egyre közelebb a nagy megállapodás a minimálbérről

Jól állnak a jövő évi bértárgyalások a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF), korábban nem igen volt arra példa, hogy október közepén azt lehessen mondani, hogy november második felében nagy valószínűséggel alá lehet majd írni a megállapodást - hangsúlyozta Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Czomba Sándor elárulta, mi a kormány új célja a munkaerőpiacon

2023. június 29. 13:24 | MTI

Czomba Sándor elárulta, mi a kormány új célja a munkaerőpiacon

A kormány célja, hogy 2030-ra a 20-64 korosztály foglalkoztatási rátája elérje a 85 százalékot a jelenlegi 80 százalékról, ezzel Magyarország az unió élvonalába kerülhet - mondta Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Világgazdaság által szervezet állásbörzén csütörtökön Budapesten.

Jócskán átalakítja a kormány a külföldi munkavállalók magyarországi foglalkoztatási szabályait

2023. május 18. 16:17 | Portfolio

Jócskán átalakítja a kormány a külföldi munkavállalók magyarországi foglalkoztatási szabályait

Nem kell már munkavállalási engedély a Paks II. projekten, illetve a Budapest-Belgrád vasútépítésen dolgozók esetén, de „a tevékenység ellátásához szükséges szakképzettségét, iskolai végzettségét hitelt érdemlő módon kell igazolni” – derült ki a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent egyik kormányrendeletből. Ez a lazítás azzal párhuzamosan történik, hogy a kormány egy törvénytervezetet is benyújtott a parlamentnek a vendégmunkások magyarországi foglalkoztatási kereteiről, illetve Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár kiadott egy közleményt is, amely az elmúlt időszak munkaügyi ellenőrzési szabályváltozásainak eredményeit mutatta be.

Újraválasztották a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökét

2023. február 21. 21:12 | Portfolio

Újraválasztották a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökét

Újraválasztották a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökét a konföderáció keddi, késő délutánba nyúló tisztújító kongresszusán. Zlati Róbert újabb 4 évre kapott bizalmat a küldöttektől - közölte a szervezet.

Minimálbér 2023: megvan a megállapodás, ennyi lesz a minimálbér összege januártól

2022. december 15. 16:09 | Portfolio

Minimálbér 2023: megvan a megállapodás, ennyi lesz a minimálbér összege januártól

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) csütörtöki ülésén a feleknek sikerült megállapodniuk arról, hogy mennyi lesz 2023-ban a minimálbér és a garantált bérminimum összege, vagyis mennyivel emelkednek a legalacsonyabb bérek Magyarországon. A részleteket Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár ismertette.

Kiderült, mekkora lehet a minimálbér-emelés jövőre

2022. december 08. 17:19 | Portfolio

Kiderült, mekkora lehet a minimálbér-emelés jövőre

Hozzávetőlegesen 15 százalékos minimálbér-emelés várható januártól – árulta el az Indexnek Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. Nyilatkozatából az is kiderült: közel lehet a munkavállalók és a munkáltatók közötti megállapodás a jövő évi béremelésről.

Megvan, ki lesz a foglalkoztatáspolitikai államtitkár

2022. december 01. 13:48 | Portfolio

Megvan, ki lesz a foglalkoztatáspolitikai államtitkár

Novák Katalin köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára Czomba Sándort december 1-jei hatállyal államtitkárrá nevezte ki, aki a gazdaságfejlesztési miniszter irányításával a foglalkoztatáspolitikáért fog felelni - derül ki a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményéből.

2015. szeptember 25. 15:22 | Portfolio

Kiderült még pár államtitkár távozása

További két államtitkárt váltanak le a kormányátalakítás során: Glattfelder Bélának és Czomba Sándornak is távoznia kell - értesült a Népszabadság. A lap úgy tudja, a két államtitkár leváltását a napokban, de akár már ma is bejelenthetik.

2015. július 29. 13:40 | MTI, Portfolio

Nyugdíj: ugyanazt a tortát kell több részre osztani

Foglalkoztatási szempontból súlyos következményei lehetnek annak, ha a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazása miatt átalakítják a nyugdíjrendszert - hangsúlyozta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón, újságírói kérdésre válaszolva.

Részletes keresés